Őszintén együtt érzek mindazokkal, akik az elmúlt napokban így, vagy úgy a jégeső áldozatává váltak! Én a lakóhelyemen eddig kimaradtam a buliból, de elfigyelve a folyamatokat csak idő kérdése, hogy a szárazság után mikor tör ránk az égi átok. Anyagi javaink egyfolytában ki vannak téve a természet szeszélyének.
Szent Péter egyik legaljasabb tettének kell minősítenem a jégkárt. Hirtelen jön, nem lehet rá felkészülni, nem lehet védekezni ellene és megfelelő kaliberű lövedékekkel gyakorlatilag mindent pusztít. Növényt, állatot, ingatlanokat, ingóságot, veteményest, gyümölcsöst és sorolhatnám.
Őszintén sajnálom a károsultakat, hiszen minimum egy éves munka eredménye, de van rá példa, hogy egy élet műve válik az égiek prédájává. Ilyenkor a legtöbb emberben, szervezetben, önkormányzatban fellángol a segíteni akarás, az embert emberré tevő tulajdonság, az irgalom. És ilyenkor jönnek a felajánlások, az önzetlen, segítséget nyújtó kezek, és az áldozatvállalás a közpénzekből.
Itt azonban meg kell álljunk egy pillanatra. Bármilyen szomorú is a károsult helyzete, meg kell fontolni azt, hogy volt-e, vagy lett-e volna olyan védekezési, felkészülési lehetőség, amivel elkerülhető lenne a közpénzek felhasználása ilyen célra?
Én például biztosan nem folyamodnék önkormányzati, vagy állami segítségért. Nem tartanám etikusnak, hogy miközben a szomszédom lakásbiztosítást fizet, és a biztosítója finanszírozza az esetleges kár helyreállítását, én a (többek között általa is) befizetett adóból kunyeráljam ki a káromnak legalább egy részét.
Nem vagyok biztosítós ügynök, és egyik biztosító cégnek sem szeretnék reklámot generálni itt. Azonban dolgoztam biztosítónál, és soha nem felejtem el azt a fogadtatást, amelyben a háztartások 90%-a részesített. Lássunk néhány tipikus mondatot, amitől kinyílik az ember (ügynök) zsebében a bicska: „Úgysem fizet a biztosító...”, „A szomszédomnak is volt és nem kapta meg a pénzét...”, „Nekem úgysem esik semmi bajom...”, „Itt áll ez a ház már harminc éve baj nélkül...”, „Ugyan mi kár lehet itt...”, „Miért kellene elhinnem, hogy maga biztosítós...”, „A lányom sógornőjének egyik ismerőse biztosítós, majd ott megkötöm...”, és még oldalakon keresztül sorolhatnám a szkeptikus, a lenéző, a sajnálkozó és a demagóg kifogásokat, amivel az emberek több, mint fele gyakorlatilag megmagyarázza, hogy miért nincs szüksége biztosításra.
És most itt van a helyzet. Ott volt a helyzet az árvíz idején is. Ott van a helyzet a gázrobbanásoknál, a háztüzeknél. Helyzet volt a hosszan tartó viharos időkben a viharkároknál, a villámcsapás okozta elsődleges és másodlagos kárainál. És mit láttunk a híradóban? Nénik, bácsik (talán olyanok is, akik pár napja küldték el a biztosítóst a halál faszára) sírtak, zokogtak, hogy egy élet munkáját tette tönkre a természet, és most nincs, aki segítsen. És akkor most ki fogja kihúzni őket a slamasztikából?
És ilyenkor szinte mindig elvárták, hogy közpénzekből különítsenek el segélyalapokat arra, hogy kártalanítsák azokat, akiknek nem volt biztosításuk. Nahát kérem, ez nem fair! Bármennyire is sajnálom a biztosítás nélküli károsultakat, így nem fair a játék! Az ingó- és ingatlan biztosításom havi szinten pár ezer forint (szerintem túl is van biztosítva mindenem), de ezen kívül van balesetbiztosításom, életbiztosításom, az autóim biztosítva vannak, felelősségbiztosításom is van, így nem várom el, hogy baj esetén a közkasszát terheljék a gondjaimmal! És ezt én is elvárom mástól!
Továbbmegyek: Lehet kötni mezőgazdasági biztosítást is! És elvárom, hogy kösse meg a gazda! Nem szeretnék ugyanis olyan híreket olvasni és hallani, miszerint a jégverés miatt drágább lesz minden! Eddig is az olcsóbb importot zabáltatták velünk, és nem hiszem, hogy a magyar gazda kárát nekem kellene majd kifizetni az egyiptomi krumpli árában. Ad abszurdum mivel a mezőgazdasági javak biztosíthatók, nem szeretném meghallani, hogy a mezőgazdasági termelés után égető vágyat érző dolgos gazdák újabb segélyek után kuncsorognának a költségvetés körül, mialatt a károkra hivatkozva méregdrágán árulják a portékát.
Kedves Károsultak! Mélységes együttérzésem a helyzetért, ami most is kialakult a jégverte területeken! Azonban szeretném jelezni, hogy nekem sem végtelenek a tartalékaim, így személyesen nem fogok tudni segíteni! Továbbá jelzem, hogy biztosításaim mellett hónapról hónapra rendkívül fájdalmas és megerőltető mértékű közterhet fizetek – sajnos már csak néhány honfitársammal – így nem tudok jó szívvel hozzájárulni ahhoz, hogy ebből a pénzből legyenek ellenszolgáltatás nélkül megsegítve. Kérem, amint tehetik, havi párezer forintos beruházás mellett gondoskodjanak biztosítási védelmükről, amellyel megakadályozzák, hogy egyik pillanatról a másikra földönfutóvá váljanak, és kárba vesszen egy élet műve, ezzel együtt pedig leveszik az így is túlméretezett terhet az adófizetők válláról!
